9021 Győr, Szent István út 7. +36 96 529480 generator@jedlik.eu
Köszönjük támogatását! Adószám: 18535143-1-08

Rólunk írták

Jedlikesek játák be Erdélyt

kisalfold

Jedlikesek játák be Erdélyt

Örökre szóló élményekkel gazdagodtak a győri Jedlik Ányos Középiskola diákja. A tanulók egy sikeres pályázatnak közszönhetően bejáthatták Erdélyt, átélhették az ottani magyar emberek, diákok mindennapjait.

A Határtalanul Program pályázatát az Apáczai Alapítvány hirdette meg, amelynek az volt a célja, hogy magyar diákok kapcsolatot építsenek ki romániai magyarokkal. A lehetőséget Tóth László tanár úr ragadta meg, akinek sikeres pályázatával az iskola 3 millió forinot nyert. Ennek természetesen feltételei voltak. Egyebek mellett részletes programot kellet összeállítani, megszervezni a Romániaban töltendő napokat, valamint azt, hogy a tapasztalatokat, az élményeket milyen ódon osztják meg a kiutazók az itthon maradt társaikkal - monta el Domonkos László a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola igazgatója. Nyolcvan jedlikes tanuló, és nyolc tanár hat napra utazhatott el Erdélybe. Én is a csoporttal tartottam, így szeméyes tapasztalataim vannak, hogy a diákjainknak mekkora élmény volt ez az egy hét. Érezhető volt, ahogy a gyerekek megélik azt , hogy Magyarországtól 900 km-re van olyan város, amelyben az emberek 80%-a magyarul beszél az utcán, és ahol sokkal joban őrzik a magyarság tudatot, mint idehaza.

Mit mondanak a fiatalok, a kint töltött napok után megkedvelték Erdélyt?

Sokan elhatározták, hogy szeretnénk még visszatérni Erdélybe, Székelyföldre. A táj szépsége, az ottani emberek vendégzeretete, a fogadtatás komoly hatással volt a fiatalokra. Szerencsére többször is eltévedtünk, így olyan falvakban is jártunk, amelyek nem éppen a turisták célpontjai, de a helyiek itt is szeretettel fogadtak bennünket.

Romáinai iskolába is ellátogatak. Holt tart az ottani magyar fiatalok oktatása?

Igen, Sepsiszentgyörgyön a Puskás Tivadar iskolában jártunk. A intézény hasonló profilú, mint a Jedlik. Szinte mindenben ugyanott tartanak, ahol mi. Náluk is megtalálható ugynaz a technológia, és az oktatás is hasonlóképpen zajlik. Gyakorltilag nincs lemaradáuk semmiben.

A diákoknak megváltozott a korábban "átatlanban" kialakult képük a romániai magyarok helyzetéről?

Nagy élmény volt, amely azt gondolom, hogy helyretette az itteni fiatalokat. Tudatosította, hogynem vészes a helyzet Erdélyben, és hogy magyar és román igenis tud együtt élni. A tapasztalatokról a tanulók beszámolókat készítenek, ki fotókkal, ki videóval, és ezeket szeptembertől be is mutatják a többi Jedlikesnek.

 

Rólunk írták

hacklinkserp takipteknik seo rehberiicerik optimizasyonuyerel seogoogle algoritma guncellemeleribacklink stratejileribacklink nedirdofollow nofollow backlinkguest post backlinkanchor text optimizasyonubroken link buildingcore web vitals seoschema markupsite hizi optimizasyonumobile first indexingxml sitemap robots txtseo uyumlu icerikanahtar kelime arastirmasieeat google kalitegoogle analytics seorakip analizi seoseo raporlama metriklerigoogle my business seoyerel arama siralamameritkingholiganbetholiganbet güncelHoliganbet güncel girişMeritkingMeritking GirişMeritking GüncelMeritking Güncel Girişbets10 girişJojobetJojobet girişJojobet güncelJojobet Güncel GirişJojobet Telegramjojobetjojobet giriş