9021 Győr, Szent István út 7. +36 96 529480 generator@jedlik.eu
Köszönjük támogatását! Adószám: 18535143-1-08

Múlt a jövőért díj

A múlt a jövőért díjat 2000-ben alapította Bogisich Ferenc a QP Rt. vezérigazgatója. Bogisich Ferenc iskolánk tanulója volt 1977-81 között gépgyártástechnológia szakon.

Szakmai pályafutása során nemzetközi tapasztalatokat szerzett. E tapasztalatok között szerepelt az akkor még hazánkban nem ismert társadalmi felelősségvállalás szokása is. Alapítványt hozott létre és a szervezet célkitűzése lett a tehetséges és magas szinten teljesítő szakmai évfolyamon tanuló diákok munkájának elismerése. Az elismerés évente átadott pénzjutalom formájában valósult meg. Az első díjkiosztásra 2000-ben került sor.

A díj minden évben meghirdetésre kerül a szakmai évfolyamon végzős diákok számára. A tanulóknak pályázati anyagot kell benyújtaniuk, amelyben összefoglalják a középiskolai tanulmányi előmenetelüket. Az értékelés során külön hangsúlyt kapnak: a nyelvvizsga, a szakmai gyakorlati tapasztalat, versenyeredmények, közösségi munka.

Az alapos és igazságos döntéshez kikérik az iskolavezetés és ezen keresztül a tanári kar véleményét is. A begyűjtött információk alapján a díj odaítélését a kuratórium dönti el.

Minden évben legfeljebb 3 kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanuló részesülhet anyagi elismerésben. Amennyiben a díjazottak között nincs lány, de a pályázók között van arra érdemes, akkor a kuratórium őt különdíjban részesítheti.

Különleges esetben a tanulókon túl tanáraink is részesülhetnek ebben az elismerésben.

A díj átadása minden évben a ballagási ünnepségen történik. Ennek oka az, hogy a szakmai évfolyam előtt álló tanulók és azok szülei, motiváltak és elkötelezettek legyenek a szakmai tanulmányok iránt. A díjazott tanulók mindenkor példaképek az iskola minden tanulója számára.

Az alapítvány nem csupán ajándékoz, de követi a díjazottak szakmai pályafutását is. Jeles évfordulókon összejövetelt szervez az elismerésben részesült tanulóknak, ahol mindenkinek lehetősége van a szakmai pályafutásának bemutatására, valamint szakmai kapcsolatok építésére.

 

Díjazot diákok:

ÉvszámNévOsztálySzakma 
2000 Tóth Gergely 2/14B Gépipari számítástechnikai technikus  
2000 Kalmár Péter 2/14B Gépipari számítástechnikai technikus  
2000 Baranyai Gábor 2/14B Gépipari számítástechnikai technikus  
2001 Kottra Richárd 2/14A Számítástechnikai programozó  
2001 Balla Sándor 2/14B Gépipari számítástechnikai technikus  
2001 Pintér Tamás 2/14B Gépipari számítástechnikai technikus  
2002 Papp András 2/14E Gépipari számítástechnikai technikus  
2002 Horváth Roland 2/14B Gépipari számítástechnikai technikus  
2002 Csizmadia Gábor 2/14C Gazdasági informatikus I.  
2003 Sárvári Balázs 2/14D Gépipari számítástechnikai technikus  
2003 Keresztes Dániel István 2/14D Gépipari számítástechnikai technikus  
2003 Kemény Ádám 2/14C Műszaki üzletszervező technikus  
2004 Somogyi András 2/14D Gépipari számítástechnikai technikus  
2004 Telekesi András 2/14D Gépipari számítástechnikai technikus  
2004 Varga István 2/14B Műszaki számítástechnikai technikus  
2005 Szelle László 2/14C Gépipari számítástechnikai technikus  
2005 Dömötör Ákos   Gépipari számítástechnikai technikus  
2005 Pék Gábor 2/14A Számítástechnikai programozó  
2006 Szabó Zoltán 2/14D Gépipari számítástechnikai technikus  
2006 Hanák Róbert 2/14B Műszaki számítástechnikai technikus  
2006 Mészáros József 2/14A Számítástechnikai programozó  
2007 Tóth Attila 2/14D Gépipari számítástechnikai technikus  
2007 Molnár Béla 2/14D Gépipari számítástechnikai technikus  
2007 Németh Péter 2/14B Műszaki számítástechnikai technikus  
2008 Major Péter 2/14A Számítástechnikai programozó  
2008 Szilágyi Dávid 2/14C Gazdasági informatikus I.  
2008 Gács Gergő 2/14B Műszaki számítástechnikai technikus  
2009 Borsodi Balázs 2/14D Gépgyártástechnológiai technikus  
2009 Szalay Dániel 2/14B Műszaki informatikus  
2009 Kardos Szilárd 2/14C Gépgyártástechnológiai technikus  
2010 Sántha Levente Márk 2/14B Műszaki informatikus  
2010 Farkas Gábor 2/14A Szoftverfejlesztő  
2010 Asztalos Gábor 2/14F CAD-CAM informatikus  
2011 Benitsch Adrián 2/14D CAD-CAM informatikus  
2011 Varga László 2/14C Gazdasági informatikus  
2011 Polgár László 2/14D CAD-CAM informatikus  
2012 Ulbrich László 2/14E CAD-CAM informatikus  
2012 Tóth Gábor 2/14C Gazdasági informatikus  
2012 Ványik Dániel 2/14C CAD-CAM informatikus  
2013 Hermann Gábor 2/14A Szoftverfejlesztő  
2013 Horti Norbert 2/14A Szoftverfejlesztő  
2013 Bella Dávid 2/14D CAD-CAM informatikus  
2014 Pusztai Zoltán 2/14E CAD-CAM informatikus  
2014 Ézsöl Krisztián 2/14C Gazdasági informatikus  
2014 Borbély Benedek Tamás 2/14A Szoftverfejlesztő  
2014 Bogisich Dávid Ferenc 2/14E Gépgyártástechnológiai technikus különdíj
2015 Lappincs Mátyás 2/14A Szoftverfejlesztő  
2015 Somodi Áron 2/14D CAD-CAM informatikus  
2015 Henczidai Bálint 2/14A Szoftverfejlesztő  
2015 Meszlényi Nóra 2/14C Gazdasági informatikus különdíj
2016 Domján Tamás 2/14D CAD-CAM informatikus  
2016 Maráczi Marcell 2/14A Szoftverfejlesztő  
2016 Molnár Jakab 2/14D CAD-CAM informatikus  
2016 Máté Miriam 2/14D CAD-CAM informatikus különdíj
2017 Szabó Bence 2/14D CAD-CAM informatikus  
2017 Szák Zsolt 2/14D CAD-CAM informatikus  
2017 Veiner Marcell 2/14C Gazdasági informatikus  
2018 Kapocsi Máté 5/13D CAD-CAM informatikus  
2018 Cseresnyés Kristóf Bendegúz 5/13A Szoftverfejlesztő  
2018 Orova László Illés 5/13D CAD-CAM informatikus  
2018 Szabó Klaudia Erzsébet 5/13D CAD-CAM informatikus különdíj
2019 Seregi Bálint Leon 5/13D CAD-CAM informatikus  
2019 Baranyai Bence Bendegúz 5/13A Szoftverfejlesztő  
2019 Karcag Tamás 5/13A Szoftverfejlesztő  
2019 Tóth Nikolett 5/13C Gazdasági informatikus különdíj
2020 Rosta Gábor 5/13D CAD-CAM informatikus  
2020 Petővári Bence György 5/13D CAD-CAM informatikus  
2020 Hegyi László 5/13B Műszaki informatikus  
2020 Polgár Jusztina 5/13C Gazdasági informatikus különdíj
2021 Király Kornél 5/13E Gépgyártástechnológiai technikus  
2021 Lenkefi Máté Zoltán 5/13E Gépgyártástechnológiai technikus  
2021 Tóth Balázs Dániel 5/13A Szoftverfejlesztő  
2022 Marton Zoltán 2/14A Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus  
2022 Kovács Zoltán Gábor 5/13D CAD-CAM informatikus  
2022 Kertész Dániel 5/13D CAD-CAM informatikus  
2023 Csőre Balázs 2/14E Gépgyártástechnológiai technikus  
2023 Kékesi Ádám 2/14A Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus  
2023 Farkas Máté 5/13D CAD-CAM informatikus  
2024 Cseh Bálint 5/13. D CAD-CAM informatikus  
2024 Györffy Dániel 2/14. A Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus  
2024 Tihanyi Márton 5/13. D CAD-CAM informatikus  
2025 Téringer Gergő 13. C Informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus  
2025 Ángyán András 13. D Gépésztechnikus CAD-CAM szakmairány  
2025 Szabó Taddeus 13. A Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus  
2025 Lakatos Attila István 13. D Gépésztechnikus CAD-CAM szakmairány  

Díjazott tanárok:

  • Burnóczkiné Kovács Erika
  • Tihanyi György
  • Dr Csóka Gézáné Judit
hacklinkserp takipteknik seo rehberiicerik optimizasyonuyerel seogoogle algoritma guncellemeleribacklink stratejileribacklink nedirdofollow nofollow backlinkguest post backlinkanchor text optimizasyonubroken link buildingcore web vitals seoschema markupsite hizi optimizasyonumobile first indexingxml sitemap robots txtseo uyumlu icerikanahtar kelime arastirmasieeat google kalitegoogle analytics seorakip analizi seoseo raporlama metriklerigoogle my business seoyerel arama siralamameritkingholiganbetholiganbet güncelHoliganbet güncel girişMeritkingMeritking GirişMeritking GüncelMeritking Güncel Girişbets10 girişjojobetjojobet giriş